Disznóvágás

Már sokadszor, a megszokott helyszínen, a Vízmű vendégházánál találkoztunk néhányan a szervezők közül december 3-án reggel hét óra előtt, hogy kezdetét vegye ismét egy kellemes program, aminek persze kárvallottja is volt. Nevezetesen egy 160 kilós disznó, amit Erdei Gyuri barátunk szállított le, szerencsére már jobb létre szenderülve.

A kipakolás után rögtön neki is láttak az illetékesek az ilyenkor szokásos feladatoknak, így aztán mire a reggeli elkészült már félbe is volt vágva szegény pára.

A reggeli a szokásos tárcsán sütött máj volt, amit most kivételesen nem Tegyei Sanyi, aki betegség miatt távol volt, készített. Ehhez rövid időn belül érkezett Pálfi Laci resztelt mája is. Így aztán az időközben megszaporodott kis csapatnak volt mit elfogyasztani.

A délelőtt folyamán a gyerekkel a Bogáncs menhely lakóit is meglátogattuk. Mint eddig minden alkalommal, most sem mentünk üres kézzel, öt zsák táppal leptük meg a menhely lakóit, akik közül néhányat sétálni is elvittek a fiatalok.

Közben a vendégháznál is folyt a munka, így aztán délutánra már kellemes illatok várták a később érkezőket. Elkészült a véres és májas hurka, na meg a kolbász. Pálfi Laci jóvoltából ezek egy része némi kis sült hússal kiegészülve rövidesen frissen megsütve illatozott az asztalokon. Mellettük pedig a szintén ekkorra elkészült toros káposzta is kellette magát.

A korai vacsorát követően gyors takarítás, rendrakás, és mindenki indulhatott haza egy kellemesen eltöltött szombattal a háta mögött.

Az év utolsó rendezvényére ismét csak azt mondhattuk, ez jól sikerült. Aki nem hiszi, nézze meg a képtárban az ott készült képeket.