KISZÖV Senior Néptánc Együttes

A KISZÖV Senior néptánc együttes 2011 nyarán alakult, abból a lelkesedésből kiindulva, hogy az év elején felléptünk, mint „öreg” táncosok a Kiszöv néptánc együttes jubileumi műsorán, amelyen nagy sikerrel szerepeltünk. Kezdetben csak néhány szereplést terveztünk, de a jó hangulat és a néptánc szeretete miatt úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a táncpróbákat. Idősek napjára, májusfa kitáncolásra, óvodás rendezvényekre kaptunk meghívásokat, és nagy örömükre tavaly nyáron már számos felkérésnek tudtunk eleget tenni. Meghívást kaptunk falunapokra, szüreti rendezvényekre, vadászmegnyitóra és idén márciusban, Szlovéniában is szerepeltünk a március 15-i ünnepségen.Műsorunkban jelenleg Bonchidai, Magyarszentbenedeki, Kalotaszegi, Szatmári, Mezőségi, Kalocsai és Szászcsávási cigánytáncok szerepelnek.