Közgyűlés

Február 25-én tartotta vezetőségválasztó közgyűlését egyesületünk.

Kisházi Gábor elnök értékelte az elmúlt közgyűlésünk óta végzett tevékenységet, melyben kitért az elmúlt két

év során a covid helyzetből adódó nehézségekre. Sajnos ebben az időszakban szinte valamennyi nagy programunkat el kellett halasztani, és csak néhány kisebb létszámú rendezvényünk volt.

Az elnökség minden olyan kötelezettségének eleget tett, ami a Magyar Szekció felé fennállt, ezzel is biztosítva életképességünket. 2021-ben aztán már belevágtunk egy nagyobb rendezvénybe is, novemberben megrendeztük a soros IPA Bálunkat, amit már mindenki nagyon várt. Novemberben pedig a gyerekeknek sikerült ismét meglepetést okozni azzal, hogy az adventi készülődésre ellátogatott a télapó is. Köszönet érte Farkas Gergőnek.

Tóthné Ani beszámolt a pénzügyi helyzetről, ami ebben az évben nem sok jóval kecsegtet bennünket, mivel az adó visszatérítések miatt várhatóan kevesebb egy százalékos felajánlásra számíthatunk.

Az elnökség tevékenységét a számvizsgáló bizottság is értékelte. Vizsgálatuk során hiányosságot nem tapasztaltak, minden az előírásoknak megfelelően folyt az elmúlt időszakban.

A közgyűlés a beszámolókat egyhangúlag elfogadta.

Ezt követően Salamon Zsolt, a jelölő bizottság elnöke ismertette az elnökre, valamint az elnökség tagjaira, és a felügyelő bizottság tagjaira érkezett javaslatokat. Mivel a közgyűlésen más javaslat nem hangzott el, az előzetesen jelölt tagjaink kerültek fel a szavazó lapokra.

A szavazás eredményét, mely egyhangú volt, Kiss Zoltán a szavazat számláló bizottság vezetője ismertette.

Egyesületünk elnöke ismét Kisházi Gábor lett, az elnökség tagjai pedig Tóthné Polgár Anna, Horváth László, Kunos Tamás, Vida Tibor, Bedők István, Szita Péter.
A Felügyelő Bizottság Tagjai pedig Heiner Szilárd, Éderné Vasáros Ágota, Katona Edit.

A közgyűlést követően pedig egy kicsit kései újévindító koccintásra került sor, majd fehér asztal mellett folytatódott a diskurzus a hogyan továbbról,melynek során mindenki optimistán nézett a jövőbe.