Néhányan a Madách színpadán is táncoltak

November 26-án ismét Budapestre indult egyesületünk egy csoportja. A fő úticél a Madách színház volt, ahova 72 jegyet vásároltunk a Mamma Mia című előadásra, de mint mindig, most is összekötöttük az utat egy másik programmal. Így a délutáni előadásig az időt a Campona központban töltöttük el, ahol remek kikapcsolódást nyújtott többek között a Tropikárium, ahol a nagy akváriumban éppen két búvár etette az ott méltóságteljesen úszkáló halakat, többek között  a már szép nagyra nőtt cápákat.

A fő úti cél természetesen a Madách színház volt, ahol a több mint két és fél órás előadás végén a főszereplők, Koós Réka és Muri Enikő a színpadra invitálták a vállalkozó kedvű nézőket. Aki élt lehetőséggel, az egy fergeteges táncos kavalkád részese lehetett egy időre. A produkciójukat a nézőtér vastapsa kísérte.

Fotók a képtárban megtekinthetőek.